13. fejezet

Nem nagyon szaporítanám most a szót, csak maximum annyi erejéig, hogy egyrészt leírjam, sajnálom a késést. Nem hittem, hogy ennyit fogok vele bajlódni...
Másrészt pedig, szeretném, ha leírnátok kommentbe, szerintetek mi az ami jó lenne a részekbe, min változtassak esetleg, vagy mi a véleményetek. Előre köszönöm.:)
És akkor itt is a rész.
Jó olvasást <3

Néha - mikor valami olyan történik, amit az ember nem képzelt volna - elgondolkodik azon, hogy csak a képzelete játszik vele, vagy tényleg megtörtént az a dolog. És, hogy tényleg vele esett-e meg. Átgondolja még egyszer, lejátssza a fejében az eseményeket újra és újra, és még akkor sem tudja elhinni. Pedig valós. Egy pontig minden valós. Ha ezt a bizonyos valóságot csak álmunkban találjuk meg, az is valami. Valami, amiért érdemes elaludni. De van, hogy mikor felébredünk nem az fogad, amire vártunk. Hiszen innen két út vezet tovább. Rájövünk, hogy az egész csak egy álom volt, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk előző nap, vagy mikor kinyitjuk a szemünket, ugyan az a kép fogad minket, mint álmunkban. Na ilyenkor tud az ember igazán boldog lenni. Pontosan ezt a fajta boldogságot érezte Lucy is, miután szerda reggel felébredt. De hogy világos legyen a sztori, kezdjük az elejétől.

***

- Lucy, ma ne nagyon menj el este légy szíves – kérte anyukája reggeli közben, mikor kivételesen egy keddi napon az egész család az asztalnál ült.
- Nem igazán terveztem. De miért ne? – kérdezte megdöbbenve,
- Anyád ma éjszakás, nekem pedig van egy új, sürgős projektem, úgyhogy késő estig bent leszek az irodában – válaszolta apukája, és elvett még egy szelet szalonnát – szóval vigyáznod kell az öcsédre.
- Ez nem igazság – vitatkozott Tony – elvégre 15 vagyok. Ez most komoly?
- Igen, az. Szóval fogadj szót, és te se tervezz mára semmilyen programot. Vagy ha nagyon el akarsz menni, 7-re gyere haza. – mordult rá az apja Tony-ra – ugyan ez vonatkozik rád is kisasszony.
- Apa, ne aggódj, értettem. Megleszünk. De legalább akkor Emma átjöhet?
- Persze kicsim – mosolygott anyja – Em szinte már családtag.
- Király. Itthon egyedül két nővel. Kínozni akartok engem? Ha Em átjöhet, én Adam-et hívom meg.
- Nyugodtan – mondta apja, és egy halvány mosolyt biggyesztett arcára – Legalább mindenkinek jó lesz, és senki se fog unatkozni. Viszont Carol, drágám, ha nem sietünk, elkésünk mindketten.
- Már ennyi az idő? – nézett az órájára, majd felkapta a táskáját, és puszit nyomott Lucy és Tony arcára. – Pakoljatok el, aztán jók legyetek. Sziasztok.
- Sziasztok – köszöntek el sztereóban a szülőktől.
- Na ide figyelj törpe – nézett Lucy öccsére – felőlem átjöhet Adam, de minket békén hagytok, csöndben lesztek, és csak akkor jöttök hozzám, ha nagy gond van. Értve vagyok?
- Teljesen. De örülnék, ha nem viselkedne velem úgy a családom, mint egy 6 évessel.
- Csodálkozol? Mindegy is. Csak menj, majd én összepakolok.
Tony kis is viharzott a konyhából, akár csak egy hisztis kisgyerek, Lucy pedig összeszedte a mosatlanokat, betette őket a mosogatóba, és elfogadta, hogy a napja véglegesen is el van cseszve. Így leült a nappaliba, felhívta Emma-t, akinek elújságolta a fantasztikus hírt, hogy „bébicsősz”-nek kellett állnia, és hogy muszáj átjönnie mielőtt még idegösszeroppanást kap a saját öccsétől. Barátnője természetesen szívesen mondott igent a meghívásra, de közben majd’ megszakadt a röhögéstől, amit a „vigyázz az öcsédre” mondat váltott ki. Letették, Lucy pedig tv nézéssel ütötte el az időt addig, míg Em oda nem ér. 10 perc múlva kopogtattak az ajtón, és mivel Emma nem olyan korhű, hogy ne a csengőt használja, vagy csak szimplán bemenjen a házba, Lucy tudta, ki lehet az ajtó másik oldalán.
- Szia Adam. Tudod, csengőnk is van. Vagy talán nem éred fel? Ne aggódj, a nem létező hormonjaid miatt lehet, de talán 30 éves korodra beérsz. Akár csak az öcsém.
- Nagyon harapós kedvedben vagy, ez tetszik – lépett be a házba Ad, Lucy pedig háttal neki öklendezést szimulált, kifejezve ezzel undorodását – csak azért kopogtam, hogy tudjunk beszélgetni kicsit, mielőtt a tesód megtudja, hogy itt vagyok.
- Bár én se tudnám. 
- Szóval Lucy. Mi lenne, ha egyik nap elmennénk valahova – hajolt közelebb Adam, majd suttogva folytatta – kettesben.
- Bocsi, de az elkövetkezendő napokban el leszek foglalva. És még utána is. Amúgy is, alakulóban vagyok egy izmos, rendes, zenész sráccal. Nem hiszem, hogy ez kettőnk között összejönne.
- Ugyan már! A zenészek olyan nyomik. Duplán annyira, mint mások.
- Nem hittem, hogy ilyen lehetséges. De aztán megismertelek téged.
- Kopp-kopp – lépett be Emma az ajtón – szia Lucy. És…Adam?
- Oh, szia Emma – köszönt Ad, majd Lucy felé fordult – úgy tűnik ennek a csodás pillanatnak most vége szakad, de majd folytatjuk. Megyek öcsédhez.
Elindult fel a lépcsőn, majd mikor eltűnt Em kérdőn Lucy-ra nézett.
- Ne akard tudni. Elegem van a kissrácból. Idegesítő, nyomul, és fuj. Kiráz tőle a hideg is. Rám van írva, hogy kretének ide hozzám? Mert mindig betalálnak.
- Lucy, nyugi. Inkább menjünk fel. Árt neked ez az Adam által befertőzött levegő – mondta Em, és mindketten nevetésben törtek ki.

A délelőtt hátralévő részében a nyaralásukat tervezték, miközben David-del, és Susy-val beszéltek skype-on.  Az utazási költségeket lerendezték, kiszámolták, ki mennyit fog beleadni a közösbe, hogyan osztják el a benzinköltséget, és még szállást is néztek. Egyedül csak azon vitáztak, hogy hova menjenek. A lányok mindenképp 2 helyet preferálták: Velencét, mert olyan romantikus hely, és San Marino-t, ahol tudnak egy vásárló körutat tartani. Dav viszont inkább a városközpontba menne, vagy egy olyan helyre, ahol nagy élet van, és bulizni is tudnak. Úgyhogy ebben nem tudtak dűlőre jutni. Egy dologban azonban mind a négyen egyetértettek: a tengerpartot és a napsütést ki fogják használni, amikor csak tudják.

Háromnegyed 12-re fejezték be a beszélgetést, aztán elköszöntek egymástól, és Lucy-ék lementek a konyhába ebédelni. Bolognait ettek, közben pedig áttértek a fiú ügyek kibeszélésére. Lucy áradozott Daniel-ről, Emma pedig meglepetten hallgatta.
- Nem tudom, mikor voltál utoljára ilyen – mosolygott Em – de nagyon tetszik. Jó boldognak látni. És egyben furcsa is, mivel mindig is úgy hittem, hogy te „fiúellenes” vagy.
- Ilyet sose mondtam – nézett Lucy komolyan – csak szimplán tartom tőlük a tisztes távolságot. De Dan tényleg más, mint a többi.
- Értem én. És mikor lesz a következő találka? – érdeklődött Em.
- Azt mondta, hogy ma hívni fog. Szóval még nem tudom. Remélem minél hamarabb – mosolygott Lucy – Megyek, szólok Tony-nak, hogy egyenek. Menj a szobámba, majd később elpakolunk.
Átment öccséhez, és amíg beszélt a fiúkkal megcsörrent a telefonja. Mivel nem hallotta, és nem is volt a közelében, Emma vette fel helyette. És lám, Dan volt a vonal másik végén.
- Szia, Emma vagyok, Lucy barátnője.
- Szia, én Daniel. Miért ilyen ismerős a neved? – hangzott a kérdés.
- Én is ott voltam a buliban szombaton.
- Tényleg, így már minden stimmel. Amúgy Lucy hol van?
- Öccsével és a kretén haverjával beszél, de mindjárt jön – mondta Em, és ebben a pillanatban Lucy belépett az ajtón – oh, már itt is van. Átadlak neki.
- Köszi.
Lucy levegő után kapkodott, és ugrálni kezdett, majd elvette a telefont.
- Szia Dan. Hogy vagy? – szólt bele.
- Köszi, jól. Veled mi a helyzet?
- Élek és virulok. Miért keresel? – kérdezte, és közben Emma egyik fülét a telefonhoz rakta, hogy hallgatózzon.
- Egyrészt megígértem, hogy hívlak, másrészt mit szólnál hozzá, ha beülnénk egy mozira?
- Jól hangzik. Mikor?
- Ma este 6. Reméltem, hogy igent mondasz, mert már megvettem a jegyeket. Szóval, 5:35-re érted megyek.
- Túlságosan is kiszámítható vagyok – nevetett – Akkor várlak. Szia – köszönt el, majd letették a telefont.
- Úgy tudtam egész este vigyáznod kell Tony-ékra – nézett Emma homlokát ráncolva.
- Tulajdonképpen arra gondoltam, hogy esetleg talán megtennél nekem egy ici pici szívességet – mondta Lucy kutyaszemekkel nézve barátnőjére.
- Na, nem. Azt már nem. Nem fogok vigyázni rájuk.
- Kérlek szépen. Nem akarhatsz a boldogságom útjába állni. Te mondtad, hogy jó így látni. Pár órát kibírsz velük. Nem mintha annyira figyelni kéne rájuk.
- Jó, legyen. De sokkal lógsz ezért, ezt vésd jól az eszedbe.
- Köszönöm, te vagy a legjobb – ugrott Em nyakába, és szorosan ölelni kezdte – Most pedig segíts ruhát választani.

…

Teltek az órák, Lucy pedig egyre idegesebb volt. Ahogy az óra 5:25-öt mutatott, érezte, hogy nincs sok ideje már. Hiszen a fiúk általában pontosak. Sőt, néha még túl hamar is érkeznek. Ide-oda rohangált a házban, hol a fürdőbe, hol a szobájába. Emma csak nevetett rajta, de néha az agyára is ment a hülye kérdéseivel. Lassan fél 6, és Lucy már az utolsó simításokat végzi a sminkjén.
- Biztos jó lesz így? Nem túl sok egy mozihoz? – kérdezte idegesen.
- Pont elég. Szép vagy, ne aggódj – nyugtatta Em – a ruha pedig tökéletes. A többit…pontosabban mindegyiket, ami a szerényedben található és most a földön hever, azt majd én visszateszem.
- Nem gondoltam, hogy ennyi ruhám van. Köszönöm a segítséget – mosolygott Lucy, és újra átölelte barátnőjét – Ez a csengő volt? – nézett ijedten a lépcső irányába.
- Nem, te lüke. A mikró, amit be se kapcsoltunk. Menj már, és nyisd ki az ajtót!  - mondta Emma, és lökött egyet Lucy-n, hogy induljon már el.
Lucy idegesen, bár ezt remekül leplezve indult el lefelé. Az ajtó előtt vett egy nagy levegőt, rámarkolt a kilincsre, és kinyitotta. Daniel mosolyogva állt az ajtóban, mikor pedig meglátta a vele szemben álló lányt, hirtelen lefagyott és majd hogy nem tátva maradt a szája. Gyorsan visszatért az élők világába, és a nagy csokor sárga tulipánt odanyújtotta Lucy-nak, aki hatalmas mosollyal az arcán átvette tőle.
- Ezek gyönyörűek – mondta, majd beljebb hívta Dan-t – gyorsan vázába teszem, aztán mehetünk is. Ja, és örülök, hogy emlékeztél.
- Én pedig örülök, hogy tetszenek. És el kell mondanom, hogy nagyon szép vagy.
- Köszönöm, aranyos vagy. Még gyorsan felrohanok a cipőmért, egy pillanat.
Fel is ment, de nem azért, amit említett, hanem hogy elköszönjön Emma-tól, aki sok sikert kívánt neki. Mikor újra lement, Dan furcsán nézett rá. Esetleg azért, mert Lucy-n semmiféle lábbeli nem virított, és a lépcső aljában volt egy pár magányos cipő, ami csak a lányra várt. Lucy kicsit elpirult, Daniel pedig csak nevetett rajta, majd elindultak.
Motorral mentek a mozihoz, és rengeteg ember volt a környéken. Bementek, Dan elővette a jegyeket, és akkor jutott csak eszébe, hogy meg sem kérdezte Lucy-t, mit szól ahhoz a filmhez, amit választott. Így kockáztatva azt, hogy talán nem fog tetszeni neki a választás, elmondta, hogy a Tűzgyűrűk-re gondolt. Megkönnyebbülésére Lucy is meg akarta már nézni azt a filmet, úgyhogy átnyújtották a jegyüket a kedves hölgynek, aki az ajtónál állt, és elfoglalták a helyüket.

…

A film nagyon jó volt, mind a ketten élvezték. Épp a motorhoz tartottak, mikor Dan felvetett egy kósza ötletet, hogy megihatnának valamit, aztán hazaviszi. Természetesen Lucy belement, így felültek a járgányra és elindultak a pláza felé, ahol beültek a Juice Bar-ba. Limonádét rendeltek mind a ketten, beszélgettek, és sokat nevettek. Egyszer csak azt vették észre, hogy már 9 óra is elmúlt, úgyhogy fizettek, és már indultak is. Lucy kicsit megijedt, nem akart összefutni az apjával, aki lehet már otthon van, és a nappaliban ül Emma-val arra várva, hogy mikor ér haza a lánya.

Felhajtottak a beállóra, leszálltak, Daniel pedig egészen az ajtóig kísérte Lucy-t. Csak álltak ott, és igazából egyikük se tudta, hogy most mi lenne a megfelelő elköszönési mód. Majd egyszer csak Dan közelebb lépett, átkarolta Lucy derekát – aki elkezdett remegni, de nem utasította vissza az ölelést -, majd eltávolodott, mélyen a szemébe nézett, és nyomott az arcár egy puszit. Egymásra mosolyogtak, és egy „jó éjszakát”-tal váltak el. Amint Lucy betette a lábát a házba, Emma rohant le az emeletről, és faggatózni kezdett. Először megszólalni is alig tudott, de barátnője addig nyaggatta, amíg mindent el nem mondott. Utána elment fürdeni, és mivel későre járt már mondta Em-nek, hogy maradjon nyugodtan, úgyse lesz belőle nagy gond. Tony-ék már lefeküdtek aludni – mivel Adam is maradt éjszakára -, és a lányok is fáradtak voltak, szóval megágyaztak, majd átadták magukat az álmoknak. 

12. fejezet

Meghoztam az új részt. :)) Egyik nap kicsit felbosszantottak, úgyhogy fogtam magam, és az írásban vezetem le. Legalább lett eredménye, és remélem elnyeri a tetszésetek ^^
Még annyit, hogy a következő rész lehetséges, hogy később jön, mivel hétvégén nem leszek itthon, de igyekszek:)
Jó olvasást! <3

/Lányok szemszöge/

Másnaposan fetrengő emberek mindenhol, piás üvegek és cigi csikkek szétszórva a földön, és a szokásosan hangoskodó szomszédok. Sose lehetett megérteni, hogy miért fognak hozzá már hajnali 6 órakor a vasakat dobálni, és fűrészelni. Kicsit se zavarja őket, hogy felverik az álmos népséget.
Hát így indult a vasárnap reggel a nagy „Picket buli” után. A kómásan ébredező fejek sorra látogatták a WC-t, és a konyhát a táplálék-és víztartalék feltöltése érdekében. Természetesen a házi gazdák ébredtek leghamarabban, bár csak John volt olyan állapotban, mint az összes vendég együtt. Még is kénytelen volt riadóztatni mindenkit, hogy van kereken 3 órájuk úgy körbenyalni a házat, hogy mikor anyja hazaér lássa a padlón a tükörképét, sőt ennyi is tudjon onnan. Bár ez elég gusztustalan lenne, de több millió ember, több millió szokás.
John körbejárta a házat azzal a céllal, hogy mindenkit felkelt, és munkára fog azonnal. Mivel az emeleten kelt fel a „hálókörzet”-tel kezdte, utána a nappali következett, ahol egy meglepő és egész hangos kérdéssel keltett föl mindenkit.

- Az a kutya meg hogy a franca került ide?? – ordította – És miért fekszik közöttetek? – nézett Daniel-re és Lucy-ra akiket a kanapén nyomott el az álom, és rögtön felriadtak a kiáltásra. Ahogy mindenki más is az említett ebet is beleértve.
- Amíg a fele társaság józan volt, addig nem láttam – válaszolta Lucy, majd miután feleszmélt, hogy nem az állat a legfőbb műsorszám, hanem az, hogy Dan-nel aludt felállt, és szemügyre vette a mancsos jövevényt – De egész nyugodtnak tűnik.
- 1 perc múlva nem így fogsz róla vélekedni – mondta John nevetve, és Lucy pólójára mutatott.
- Mi a…ez most komoly? – sipákolta – Képes volt lepisilni alvás közben? Ez undorító! Hol a mosdó?
- Fel a lépcsőn, majd balra egyenesen – válaszolta J, még mindig röhögve, és levegő után kapkodva.
Lucy kettesével szedte a lépcsőfokokat, úgy rohant fel. Aki csak ott volt t nézte, és jót nevettek történteken. Egy embert kivéve.
- Legalább lehetne benned egy cseppnyi érzés – nézett Daniel John-ra, majd erőteljesen belement, és elindult ő is az emelet irányába.
A többiek feszülten figyeltek, mint valami 18. századi melodráma előadáson, majd jobbnak látták, ha munkához látnak, mielőtt még nagyobb bomba robbanna.

Dan közben a fürdő ajtaján kopogtatott vagy 5 percig, mire Lucy végre kinyitotta.
- Ha te is röhögni akarsz, azt kint is megteheted. Az ajtón kívül! – förmedt rá.
- Segíteni jöttem. Engedj be. Még mielőtt gázosabb lesz a szitu, és elterjed a hír, mint hogy: a fiú, aki egy illemhely ajtaja előtt könyörög a lánynak, hogy eressze már be. – nézett mosolyogva Daniel.
- Jó, gyere. De csak mert vagyok olyan aranyos, és megvédem a hírneved.
- Nem volt olyan nekem soha. És nem is lesz – folytatta a beszélgetést, immár az ajtón belül.
- Mindenkit ismersz innen, játszol egy bandában ahol gitározol és énekelsz, televan veled a youtube, és azzal akarsz hitegetni, hogy semmi közöd ahhoz a szóhoz, hogy hírnév?
- Ez most szíven ütött – tette hirtelen kezét a „szívére”, és próbált szomorúan nézni. - Mintha egy okos szőke csajra mondanád, hogy plázacica. Attól még, hogy szőke, nem biztos, hogy buta is – mondta, közben pedig segített szappanos vízzel kiszedni a pisit Lucy pólójából.
- Szóval Ms. Platina. Minek neveznéd magad?
- Piszkosul jóképűnek – nevetett.
- A hatalmas ego-dat ki ne hagyd. Még megsértődik.
- Majd kiheveri – ült le közben a kád szélére – Amúgy mi lenne, ha besegítenénk a pakolásban, aztán elmennénk egy nyugisabb helyre beszélgetni? Persze miután mindketten lezuhanyoztunk, és felvettünk egy tiszta ruhát.
- Jó ötlet, benne vagyok.
Felálltak, és mivel már csak egy hatalmas vízfolt díszelgett Lucy pólóján, kimentek, és beszálltak az önkéntes (vagy nem annyira önkéntes) társaság csapatába takarítani. Közben Emma is előkerült, és együtt végighülyülték a pakolás minden pillanatát. Lucy elmesélte mi volt Daniel-lel, Em pedig nem hitt a fülének. Nem gondolta volna, hogy ilyen rendes lesz, de mindig öröm valakiben pozitívan csalódni. 2 és fél óra kemény munka után az egész ház csillogott a tisztaságtól. Itt-ott pedig a maradék csillámportól. De azt már semmiség leszedni. Alex-ék még egyszer megköszönték a részvételt, és mindenki ment a maga dolgára.

…

- Már megint hova mész? – kérdezte Tony nőérét, mikor meglátta, hogy megint készülődik.
- Az legyen neked most lényegtelen. Anya előtt még hazaérek. – válaszolt Lucy, de amint meglátta öccse furcsa tekintetét, folytatta – Tudja, hogy ott aludtam a buliban. Ahogy mindenki. Úgyhogy ne aggódj.
- Oké, én úgy se szólnék neki. – mosolygott.
- Mert a legjobb tesó vagy. De megyek is, 4-re itthon vagyok.
- Szia.
Lucy tudta, hogy kockáztatna vele, ha a mai nap is későn érne haza. Még mindig nem bocsátották meg egészen azt a bizonyos estét a szülei, és egy fontos esemény még hátra van, amit nem hagyhat ki ebből a nyárból. Ez pedig a közös kiruccanás a barátokkal. Ezért is kell a délután másik felében beszélnie Dav-vel. Susy-t pedig Emma-ra bízta. Aztán másnap egyeztetnek, hogy eddig hogy állnak. De valahogy most fontosabb volt a találkozó. „Az egész olyan álomszerű” – gondolta. „Megismerek egy fiút egy bulin - amit az a személy szervezett nekem, aki elég bunkó és udvariatlan ahhoz, hogy ne tetszen, de ennek ellenére vonz –, és hirtelen történik valami. Reggel boldogan keltem fel a kis incidens ellenére. Dan karjaiban, aki rendes, jó fej, izmos, magas, és ő is énekel, és minden mást csinál amit John is, még is hatalmas különbség van a két fiú között. Azt meg inkább majd vele kielemezem, hogy még is miképpen kerültem vele egy kanapéra alvás gyanánt.”

Ahogy egyre közelebb került a találkozó helyszínéhez – ami egyébként a tó lett – annál jobban elkezdtek azok a bizonyos pillangók repdesni a gyomrában. Izgult, hogy mi lesz, remegett, de azt se tudta miért. „Kevesebb, mint 24 órája ismerem. Az se biztos, hogy ez egy olyan randi-tali. De már látom is, és mosolyog rám, és milyen aranyosan. Csak higgadtan. Semmi jelét nem mutathatom az izgalomnak.”
- Szia – köszönt Dan mosolyogva előre, és megölelte Lucyt, aki egy pillanatra lefagyott ettől a gesztustól, beszívta az illatát, és csak állt ott, mint egy jégszobor. Majd szép lassan kezdett kiolvadni.
- Szi-szia – dadogta mosolyogva. – Mi a helyzet reggel óta?
- Nem sok, kissé fáradt vagyok. Te jól vagy?
- Igen, tökéletesen. De szeretnék valamit kérdezni- ültek le közben a móló szélére.
- Ha a tegnappal kapcsolatos, én sem tudom, hogyan melegedtünk annyira össze, hogy egymás mellé kerültünk.
”Ez a fiú nem csak helyes, de még a gondolataimban is olvas? Akkor inkább abbahagyom a gondolkodást.”
- Akkor ez a rejtély még egy ideig az is marad.
- Pedig már kíváncsi vagyok. Mert nagyon remélem, hogy piával a szervezetemben nem tettem olyat, amit még megbánhatok. Bár, veled kapcsolatban nem hinném, hogy bármit is megbánnék – nézett Lucy-ra egy sármos mosollyal. De mivel a kínos csöndben ülés és a hülyén vigyorság soha sem oldott még meg semmit, így tovább beszélt – Amúgy John és közted van valami? Kicsit pipa volt, mikor meglátott minket.

„Miért kell felhozni? Nem elég kínos így is?”

- Bőven elég az a kétutcányi közelség, ami köztünk van. Még az is sok – mondta szemforgatva, de látta Dan arcán a meglepődöttséget. – Ne nézz így kérlek. Még a végén keltesz bennem valami érzést, ami miatt bocsánatot kell kérnem, hogy felvállalom az őszinteségem a haveroddal szemben.
- John nem a haverom. Régen egy bandában játszottunk, de a barátnője velem csalta, amit én nem tudtam, mert senkit se avat be a szerelmi életébe. Amint megtudta kidobott, és ő lett a „főnők”.
- Így már értem a kérdést.
- Nehogy azt hidd, hogy most ennyire nyomulni akarok, vagy bármi. Csak alig ismerlek – amin mellesleg változtatni szeretnék -, és próbálom kitalálni, miként tudnék kicsit közelebb férkőzni a szívedhez.
- Valahogy nem tudom elhinni, hogy John-nal ismeritek egymást – nevette el magát – de örülök, hogy nem vagy olyan, mint ő.
- Na, egy közös már van is bennünk: nem bírjuk Picket-et – mondta komolyan, de elnevette magát ő is.
Sajnos az idő gyorsan halad, ha jó a társaság, és Lucy-nak indulnia kellett haza. Daniel felajánlotta, hogy hazakíséri, így a házig tartó úton végig beszélgettek. Elkezdték jobban megismerni egymást, sokat nevettek, és jól érezték magukat. Az ajtónál állva elköszöntek egymástól, és mielőtt még Lucy bement volna a házba, visszafordult egy pillanatra:
- Egyébként úgy hallottam, hogy szívhez vezető út első lépése a második találkozó kérése, és valami virág is jól jön azért. Főleg, ha az illető lánynak a sárga tulipán a kedvence.
- És ha te lennél az a bizonyos lány? – kérdezte Dan kacéran.
- Hát, majd kiderül – kacsintott.
- Holnap hívlak. Szia. – köszönt el végleg.
Lucy amint becsukta maga mögött az ajtót, lerogyott a földre, és vagy 10 percig csak ült ott mosolyogva. Csak akkor kelt fel, mikor anyja már kérdőn nézett le rá, hogy most a lánya totál bekattant, vagy valami egészen más oka van a folyamatos vigyorgásnak. Végül ketten leültek a nappaliba, és meghallgatta a hosszas beszámolót egészen John-tól, csakhogy értelmet nyerjen a történet.

Lucy vacsora után, pontosabban fél 7 után indult el Susy-hoz, és felkészült arra, hogy rég látott barátnőjének is elmesélje a történteket. Így is lett. A-tól z-ig végigmondta barátnőjének is az utóbbi napokat, aki persze rögtön visongani kezdett, amint a Daniel-es részhez értek a cselekményszálak. Jól sikerült az este, és persze nem csak a pletykák kerültek terítékre, hanem az Olaszországi útjuk is, ahova eddig még mindenkit elengedtek a „csapatból”. Listát állítottak össze, és útitervet készítettek, és az árakat is megvitatták. Em és Dav ugyan ezeket a szempontokat vizsgálták, és együtt fogják összerakni véglegesen. Aztán már csak a foglalás marad, és irány a csodás Italy. 

Sziasztok ^^

Még egyik kommentelőm kérdezte, hogy van-e facebook csoportja a blognak. Hát, kijelenthetem, hogy ráment 2 napom, de most már van. :D
Úgyhogy ott is lehet figyelni, mikor lesz új rész, ott közlöm, ha valami késés lesz, vagy bármi más. Például egy új éneklős videót is ott tettem közzé.
Szeretném, ha lájolnátok, osztanátok az oldalt, hogy minél többen megtalálják, és olvassák a blogom. Sokat jelentene :$ :)
Előre is köszönöm mindenkinek <3

https://www.facebook.com/DreamWorldBook?ref=hl

11. fejezet

Szerintem nem kéne semmit írnom, de egy kis bevezető mindig kell. Siettem vele ahogy tudtam, amikor lehetőség volt rá írtam, és kész is lett. Remélem, hogy ez már kicsivel izgalmasabb rész lesz, de azért mint mindig, most is:
Jó olvasást! <3

/Lányok szemszöge/

Mai naptól hivatalosan is már csak 2 hónap van a szünetből. Gyorsan el fog telni, de ezt még bőven ki lehet élvezni.
Lucy egy csütörtöki napra ébredt arra, hogy valaki postásnak érzi magát az ajtajuk előtt, és nem akarja elengedni a csengőt. Kimászott az ágyból, és lement a lépcsőn. Csak azon csodálkozott, hogy Tony-t egy percre se zavarta meg semmilyen hang, és nyugodtan aludt tovább. Kinyitotta az ajtót, és Emma esett be rajta.
- Gyere csak be – nevetett rajta Lucy – Mi ilyen fontos? Legalább hívhattál volna. Vagy legközelebb várj egy órát, hogy 9 legyen. Akkor esetleg ébren is lennék valamennyire. 
- Bocsi, de ez életbevágóan fontos – telepedett le közben Em a kanapéra, majd kérdőn barátnőjére nézett – Várj csak. Nem emlékszel milyen nap volt tegnap?
- Szerda, azt hiszem – ült le ő is – De miért ilyen fon…ja, tegnap volt a randid Alex-szel. Akkor már értem, hogy miért vagy így felpörögve. Na, mesélj mindent.

Úgy negyed óra után megbánta Lucy ezt a kijelentést, mivel Em csak mondta, mondta, és mondta. Közben megreggelizett, és teát is készített mindkettőjüknek. Mikor úgy érezte, hogy barátnője most már tutira befejezi a mesélést, akkor is jött még valami. Egyszerűen nem értette, mit kell ennyi ideig taglalni. Elment, jó volt és kész. Oké, Emma-ról beszélünk, aki alapjáraton nem egyszerű eset, főleg akkor nem, ha szerelmes. Persze Lucy türelmesen végighallgatta az 1 (vagy több) órás beszámolót, és kedvesen mosolyogva bólogatott mindenre, mivel nagyon nem jutott szóhoz.
- Szóval, ez minden – mondta Emma, majd eszébe jutott még valami – Ja, és mikor a szemembe nézett, megdicsérte, hogy milyen szép szemem van.
- Oh, most már tuti össze fogtok házasodni – mondta Lucy viccesen.
- Remélem is – nevetett el Em – De előtte még lesz pár randi.
- Akkor ezek szerint újra elhívott.
- El bizony. Nagyon boldog vagyok.
Ami látszott is rajta, hiszen folyamatosan vigyorgott, mint a vadkörte, és megállás nélkül csak Alex-ről tudott beszélni. Lucy viszont egy dolgot nem hallott. Mentségére legyen, hogy Em tényleg baromi sokat beszél, és néha elbóbiskolt, de ere emlékezne, ha mondta volna. Így inkább megkérdezte.
- És megcsókolt? – vágott a közepébe, bármi féle kerülgetés nélkül.
- Nem. Azt mondta, nem szeretné elsietni a dolgokat. Hát nem aranyos?
- De, az. Ahogy így mesélted, meglepődtem rajta igazság szerint. Tényleg nem gondoltam volna, hogy ennyire rendes lett. De örülök, hogy boldog vagy.
- Köszi – mosolygott Em - Ha már témánál vagyunk, mit csinálsz hétvégén?
- Egyelőre semmit. Mit tervezel? – nézett félve Lucy.

- Én semmit. A fiúk bulit szerveznek szombatra náluk. John ötlete volt köszönet képpen a segítségünkért.
- Na nem. Tuti tervez valamit. Nekem még mindig nem szimpi.
- Ugyan már! Tudom, hogy bírod. Csak folyamatosan ellenkezel. Gyere el, hiszen nekünk szervezik.
- Jó, legyen. De csak is miattad.

- Ezaz, király – nevetett Em, és megölelte barátnőjét – De megyek, mert a nagynéném jön hozzánk, és megígértem anyának, hogy otthon várom.
- Rendben, majd hívj. Szia.
Kikísérte, majd elment lezuhanyozni, felöltözött, és leült a gép elé. Bekapcsolta a facebook-ot, indított zenét, de igazából egy dolog járt a fejében: az a bizonyos szombat este. Egy része várta, de volt egy olyan érzése is, hogy nem jó ötlet. „Hülyeség az egész. Ugyan mi baj lehetne abból, hogy elmegyek egy buliba?! Főleg egy olyanba, amit nekem is szerveznek. Jól fogom magam érezni, és nem lesz semmi baj. Nem mintha bármi baj származhat egy ilyenből. Végül is, csak épp azért jár a köszönet, mert egy buliban túladagolták John-t, aki kórházba került és mi segítettünk. De nem, itt semmi ilyen nem lesz. Egyre borzalmasabb vagyok, és kezdek anyámra hasonlítani. Nem akarok olyan lenni, mint ő, és túlaggódni mindent. Fel fogok szabadulni, elvégre nyári szünet van. Ezt a 2 hónapot már kiélvezem, ahogy csak lehet.”

A nap további részét Lucy gépezéssel töltötte - Dav-vel skypolt, aki még mindig a nagyijánál volt – és Susy-t is felhívta telefonon, aki a „kis kiruccanásuk” miatt 1 heti szobafogságot kapott, így a buliba se jöhet. Hát igen…szülők. Nem lehet őket megérteni.
Délután elment egyet kocogni, az estét pedig szüleivel töltötte, hogy megmutassa, igen is tud jó kislány lenni, és megérdemli, hogy elengedjék szombaton. A tipikus módszer, ami a legtöbb esetben beválik. Majd kiderül.

******

Július 3. szombat

- Akkor jössz segíteni? – kérdezte Em – tudom, hogy nekünk lesz, de azért besegíthetnénk kicsit.
- Jó, persze. Még eszek, aztán megyek is – válaszolta Lucy, majd letették a telefont.
Röpke negyed óra alatt meg is ette az ebédet, összekapta kicsit magát - felvett egy csinos, de még is pakolásra alkalmas ruhát -, felordított öccsének, hogy elmegy, majd indult Picket-ékhez.

Amint odaért, Alex nyitott neki ajtót. Belépett a házba, és Mrs. Picket hangja csapta meg a fülét, ami nem éppen a nyugodtságot sugározta.
- John, hagyjál már! Játsszál inkább a kis pöcsöddel – ordította.
- Itt minden titokra fény derül előbb vagy utóbb – nézett nevetve Alex-re.
- Csak szólj ilyen idegállapotban anyumhoz, és elmondja az összes cikis gyerekkori sztorit.
- Ne adj neki tippeket tesó – vágtatott le szélsebesen John az emeletről – szerintem így is eleget hallott.
- Mi történt amúgy? – érdeklődött Lucy.
- Majd John elmeséli, én megyek, megkeresem Emma-t és munkára fogom, ha már volt olyan nagylelkű és eljött.
Azzal Alex eltűnt a konyhában, ott hagyva bátyját, aki kis körbevezetés közben elmondta Lucy-nak, mi történt éppen, mikor megérkezett.
- Anyu a válás óta teljesen más lett. Úgy értve, hogy nem érdekli, mi van velünk, nem segít semmiben. Csak ezzel a Rob fazonnal foglalkozik, akit a mostohaapámnak kéne tekintenem – mesélte.
- De úgy tűnik, nem bírod.
- Nagyon nem. Ő se vesz rólunk tudomást, akkor engem miért is érdekeljen?! Csak akkor képes jó fej lenni, mikor anya is a közelben van. Hihetetlenek.
- És miből fakadt ez a veszekedés féle, miközben a mamád a nemi életedre utaló szavakkal dobálózott?
- Köszönöm, szebben én se tudtam volna megfogalmazni.
- Igaz, ész nélkül nehéz.
- Ej, de csipkelődős a hangulatunk ma – kacérkodott kicsit John.
- Csak nekem. Próbálkozz még – kacsintott Lucy, majd tovább mentek – na, mi történt?
- Kerestem valamit, és gondoltam anya tudná hova raktam.
- A férfiasságodat?
- Cuki vagy, de az megvan. Ha rendesebb leszel, meg is mutatom – nézett pimaszul J. – szóval kiakadt, hogy sose találok semmit, mindent neki kell tudni, és csinálni, stb. És ennyi a történet.
- Így már értem. Hát, köszi a körbevezetést, megnézem Em-méket, és megkérdezem, hogy miben kell segíteni.

Az elkövetkezendő pár órában elkövettek mindent, hogy jól sikerüljön majd az este, vagyis legyen elegendő kaja és innivaló, a fények jók legyenek, és a fellépéshez is tökéletesen klappoljanak a dolgok.  A garázsban beüzemeltették a mikrofont, kialakítottak egy kisebbfajta színpadot, viszont Lucy még mindig nem tudta, hogy ő lesz a fő műsorszám. Estig nem is akartak neki róla szólni, csak Emma-t kérdezgették, hogy még is melyik az a dal, amit barátnője tud fejből, és illene a bulihoz. Végül a Rolling in the deep-nél állapodtak meg, és már alig várták, hogy elkezdődjön minden. 4 órára végeztek, már csak pár apróság kellet, mint a pizza (amit kezdéskor fognak rendelni, hogy mire odaér, és a nép is megéhezik, még meleg legyen), és pár hosszabbító beszerzése a biztonság érdekében. Emma és Lucy pedig hazamentek még pihenni és készülődni.

…

- Lucy, már 10 perce indulnod kellett volna.
- Anya! Egy buliba nem jó, ha te érsz oda elsőnek. Egy illedelmes késést hajtok végre. – futkározott fel-alá Lucy az emeleten, közben lefelé kiabált – ja, és a cipőmet se találom.
- Azt, amelyiket az előbb lehoztál azzal a céllal, hogy majd abba mész?
- Ezek szerint igen – futott le a lépcsőn, és felvette a még hiányzó darabot – Hogy nézek ki? Jó lesz ez a ruha?
- Nagyon szép vagy, mint mindig, és tökéletes – mosolygott anyja, majd megölelte, és nyomott az arcára egy puszit – akkor vigyázz magadra, és bármi van, hívj. Érezd jól magad!
- Meglesz. Sziasztok – kiáltotta el magát, és elment.

„Kíváncsi vagyok, hogy még is mit akarnak a fiúk azon kívül, hogy köszönetet nyilvánítanak. – gondolkozott Lucy útközben – Nem hiszem, hogy ilyen nagy felhajtást kell ezért csinálni. Azért persze, várom, de félek, hogy hátsó szándékuk is van. Akármilyen formában is. És megint túlgondolok mindent. Egy este erejéig tényleg elfelejtem, hogy nem bírom a fiúkat, és élvezni fogok mindent a bulin.” 

Miközben erre az elhatározásra jutott, elért Emma-ékhoz, és együtt mentek át a helyszínre. Már javában szólt a zene mikor bementek a házba, és sok idegen arcot véltek felfedezni. Egymásra néztek, majd elmosolyodtak, és elkezdtek vegyülni a többiekkel. Töltöttek maguknak inni, nassoltak, és táncoltak. 10 perc múlva Alex és John is megtalálták őket, és az elkövetkezendő időt együtt töltötték. A fiúk bemutatták őket pár embernek, akiket érdemesnek tartottak arra, hogy a lányok megjegyezzék, majd mikor már mindenki megérkezett és a hangulat is kezdett a tetőfokára hágni, John kiinvitált mindenkit a kertbe a garázs elé. Felállt a saját kezűleg tákolt színpadra, és egy kisebb fajta beszédet kezdett el.
- Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttetek ma. Remélem, élvezitek eddig a bulit – mondta, és mindenki egyszerre felsikított, akár egy koncerten – Legfőképpen 2 lánynak köszönöm, hogy részvétükkel erősítik a tömeget. Ők Lucy és Emma, akiknek nagy hálával tartozok azért, amit előző héten értem tettek. Most nem részletezném ezt, a lényeg, hogy ők tudják.
A fényeket a két lányra irányították, és kaptak egy tapsot, majd John folytatta:
- De most szeretném bejelenteni, hogy készültünk valamivel. Megkérném Lucy-t, hogy fáradjon fel ide mellém – mosolygott, Lucy pedig ijedten, de oda állt mellé mit sem sejtve – Innen senki sem tudja, de ennek a lánynak nagyon jó hangja van, és gondoltuk bátoríthatnánk, hogy énekeljen nekünk ma este.
- Ez nem jó ötlet szerintem – nézett rá Lucy – nem hiszem, hogy menni fog. És mit kéne egyáltalán?
- Kérdezősködtünk barátnődnél, és hallottuk, hogy egy Adele számot előszeretettel szoktál énekelni. Na most mi besegítenénk gitáron, csak rajtad múlik.
Néma csönd lett az udvaron, és mindenki Lucy-t figyelte. Nem tudta mit akar. Vagyis tudta, de sose énekelt még ennyi ember előtt. És fél mindentől. Hol John-ra, hogy Em-re nézett kérdőn, végül ennyi mondott:

- Jó, legyen – mosolygott, és mindenki sztereóban ordította neki, hogy „ezaz”, „ez a beszéd”.
John és Alex kezükbe kapták a gitárt, és elkezdték játszani a dalt. Lucy félve állt a mikrofon előtt, fogalma sem volt, mi fog ebből kisülni. De csak a jó dolgokra gondolt, és elkezdett énekelni. Akik pedig ott voltak, ahogy a torkukon kifért üvöltöttek, énekeltek, és ujjongtak. Na meg persze csápoltak az első sorban. Akár csak egy igazi koncerten. És Lucy nem tagadja, minden percét élvezte, a végére pedig egészen belejött.

A szám végeztével, aki csak tudott odament Lucy-hoz, és mondták neki, hogy ezért megérte eljönniük, ő pedig csak fogadta a gratulációkat. A két fiú is megdicsérte, Em pedig a nyakába ugrott örömében. Mikor már kezdtek lecsillapodni a kedélyek, és az éhezők letámadták a pizzát, a többiek táncoltak tovább vagy sörpongoztak. Minden király volt, az ifjú tehetséghez pedig John egyik haverja lépett oda.
- Nagyon ügyes voltál ahhoz képest, hogy első „fellépés”.
- Nem tudom, ez bók volt vagy sértés, remélem az előbbi. És köszi – mosolygott rá Lucy.
- Még szép, hogy bók. Amúgy Daniel vagyok.
- Én pedig Lucy, de gondolom, ezt tudtad.
- Igen, valami rémlik – nevetett – nem iszunk meg valamit?
- De, persze.
Elindultak az italok felé, majd leültek a kanapéra, egy hosszas beszélgetés után pedig táncolni kezdtek. „Kétség kívül a legjobb este, és most még a társaság is jó” – gondolta Lucy, és inkább eszébe se jutott, hogy mit fog szólni majd Emma mindehhez. Csak élvezte az estét, amíg csak tudta, és kerülte John pillantását, ami végig rajta volt attól a pillanattól kezdve, hogy Dan bemutatkozott neki…

10. fejezet

Kicsit rövidre sikeredett ez a rész szerintem, de itt van, kész lett, és igyekeztem vele, bár egy részét nehéz volt összehozni. Remélem tetszeni fog, és bármi van, írjátok a véleményt :)
Jó olvasást! <3

/Fiúk szemszöge/

- Akkor még ide kérnék egy aláírást, és mehet is – szólt az orvos John felé fordulva, aki a papírra firkantotta a nevét – köszönöm, és remélem most már jobban lesz. Viszont látásra, de az jobb esetben ne itt legyen.
- Nem álmaim helye az a szoba, úgyhogy nem szeretnék megfordulni itt többet. De megleszek, köszönöm. Viszlát – köszönt el John is, majd elindultak haza.

Fogtak egy taxit, és Beverly Hills felé vették az irányt.
- Szóval tényleg a csónakházban leszünk? – kérdezte John útközben.

- Igen, nem akarok kockáztatni anyáék előtt. Amúgy is, voltunk már tovább távol, ha fellépés volt. Sőt, a lányok tegnap este berendezték, szóval hidd el, tutkó lesz – válaszolt Alex.
- Tényleg? Nagyon rendes tőlük, hogy segítenek.
- Ja, az. Úgyhogy kezdhetek kitalálni, mivel engeszteled ki őket.
- Tesó, máson se jár az agyam – mosolygott.
- John, örülök, hogy itt vagy újra.
- Ha már a lányoknál tartunk. Mi a helyzet Emma-val?
- Randira hívtam tegnap. Majd szerdán fogunk találkozni.
- Ez komoly? Nem volt jobb ötleted egy kórházban randit kérni? – nevette el magát John – Jaj, öcskös van még mit tanulnod. De legalább valami jó helyre vigyed.

- Úgy van, kritizáljál még. Én legalább már léptem valamit. Te mikor szeretnél tenni valamit a Lucy-s ügy érdekében?
- Honnan veszed, hogy szeretnék bármit is tenni.
- Nem tudsz hazudni, nagyon jól ismerlek.
- Csak most ne az jöjjön, hogy a hős szerelmes öcsém adjon nekem szerelmi tanácsokat, mert mentem kiszállok innen – nézett Alex-re – amúgy sincsen szükségem ilyesmire.
- Oké, meg se fordult a fejemben, nyugi.
Fél órás volt az út, így 3-ra érkeztek meg, és elindultak a tóhoz. Amint odaértek és benyitottak nem hittek a szemüknek. Hatalmas rend várta őket, és két matrac lepedővel, takaróval és párnával. A lányok kitettek magukért, ilyen állapotba csak nagyon régen volt a kisház. A fiúk beljebb mentek, és körbe néztek még jobban.

- Nem semmi kis vityilló – jelentette kis John.
- Ja, 5*-os apartman. Amúgy tényleg jó hely, elleszünk itt 2 napig még. Viszont anyáék még most dolgozni vannak, szóval hozok pár cuccot ide.
- Oké, én meg szerintem elmegyek egyet sétálni. Kiszellőztetem a fejem.
- Ne aggódj, azon már nincs mit szellőztetni – nevetett Alex.
- Te csak menj a holmikért Mr. Kórházrandi – mosolyodott el John, és ráütött Alex vállára, ezzel jelezve neki, hogy induljon.

John átöltözött, és ő is elindult. Nem volt konkrét célja, de eszébe jutott, hogy meg kéne köszönni a lányoknak az egészet, amit érte tettek, így Lucy-ék felé vette az irányt, hogy beszéljen vele. Akkor jegyezte meg hol lakik, mikor hazavitte a strand után. Belegondolt, hogy milyen makacs is volt akkor Lucy, és akarva akaratlanul is elmosolyodott akárhányszor felhozta magában ezt az emléket. Meg úgy mindent, ami azóta történt, hogy megismerkedtek a lányokkal. „Valami köt ahhoz a lányhoz. Nem tudom igazán, hogy mi, de tetszik, hogy nem adja magát könnyen. Utálok egy lány miatt harcolni, és nem is az a típus vagyok. De akkor miért is gondolok rá néha?! Van benne valami, ami megfogott már az elején, az biztos. Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen kis teremtmény kizökkentsen mindenből, és hogy elvegye az eszem. Sose történt meg, és nem most lesz itt ennek az ideje”. Amíg gondolkodott elért Lucy-ék házához. De mielőtt a bejárathoz ment volna, hogy megnyomja a csengőt, hirtelen megállt és fülét egy – a házból kijövő – hang csapta meg. Nem akármilyen, hanem énekhang. Megkerülte a házat, és meglátta, hogy nyitva van az egyik ablak, ahonnan a dal hallatszik. Az ablak mellett volt egy nagyobb fa, és mivel John kíváncsi volt kinek a hangja ez, – remélte, hogy Lucy-é – felmászott a fára. És igaza is lett. Lucy bent ült a szobában teljesen egyedül, és énekelt. Méghozzá a Wherever you willgo-t. John csak hallgatta, és el volt képedve. Nem gondolta volna, hogy Lucy nem csak szép, de énekelni is tud. Vége lett a dalnak, John leugrott a fáról, és az ajtóhoz ment. De beelőzték. Amint odaért látta, hogy Emma van ott, és így inkább nem akarta zavarni őket, szóval visszafordult. Egész úton a dalra gondolt. Kifejezetten tetszett neki, és nem ment ki a fejéből. De valahogy nem is bánta. Még egyel több emlék, ami mosolyt csal az arcára. „Nem engedhetem meg, hogy ez a csaj elvarázsoljon. Szép, okos meg minden, de viszont csak ártana a hírnevemnek. Az olyan fiú, mint én, ebbe mehet bele. Akármilyen hatást is gyakorol rám, ez így nagyon nem lesz jó.”
Alex már a csónakházban várta őt. Észrevette, hogy bátyja furcsább, mint mikor elment, rá is kérdezett.
- Veled meg mi történt? Merre voltál?
- Csak sétáltam egyet, már mondtam.
- Oké, de ez egy táv fogalom. Mi történt, amit nem akarsz elmondani?
- Jó, rendben – leült a matracra, és folytatta - elmentem Lucy-hoz, hogy megköszönjem neki a dolgokat. Otthon is volt, és nem hiszed el, de épp énekelt. És nem is akárhogyan. Úgyhogy végighallgattam a dalt, majd mikor épp mentem volna a bejárathoz, Emma volt ott, őt engedte be. Szóval majd legközelebb hálálkodok.
- Áá, szóval elvarázsolt a szirén hangja.
- Ugyan már, ez csak egy dal.
- Ja, pont úgy beszélsz róla – vonta fel Alex a szemöldökét, és sunyin mosolygott.
- Na, ne csináld ezt kérlek. Utálom, ha így mosolyogsz. Ijesztő tud lenni.
- Jó, befejeztem.
- Te! Támadt egy ötletem – pattant fel hirtelen John– kitaláltam, hogy köszönöm meg neki a segítséget.
- Hallgatlak.
- Csinálnánk egy bulit, mondjuk akár itt a tónál, és megkérjük, hogy lépjen fel. Tuti, hogy mindenkinek tetszene.
- Tudod, hogy milyen makacs egy csaj. Nem hiszem, hogy sikerülne.
- Inkább ez, mint hogy odanyögjek neki egy „köszi”-t, egy „élj vele boldogan, oszd be” körítéssel.
- Jogos. És lehet, így megváltozik majd rólad a véleménye. Vagy a másik lehetőség, hogy azt hiszi, tervezel valamit, és nem megy bele.
- Ezért szépen beszélsz majd a kis barátnőjével, aki kicsit puhítgatja addig. Emma-nak meg elég köszönet az, hogy megkap téged – nevet fel John.
- Köszi. Mintha én lennék a banán, Em meg a majom, aki alig várja, hogy megkaparintson.
- Most te lemajmoztad a csajt? – nézett nagyot John, majd elröhögte magát – ennél szebb hasonlatom nekem se lehetett volna. Ha Em a banánra vágyik, nem hiszem, hogy hozzád szalad.
- Rohadék! – ütötte meg Alex John-t, majd belőle is kitört a nevetés – inkább hagyjuk a hasonlatokat. Rossz volt a viszonyítási alap.
- Kicsit tesó, kicsit.
- Na akkor ez a terv? Mert ez így korrekt lenne. És beszélek szerdán Emma-val.
- Jó, viszont így holnap el kell mennem beszélni Lucy-val. Hétvégére meg összehozhatnánk egy szolid bulit.
- Szerintem te ezt a szót nem ismered. De oké, benne vagyok. Viszont szerintem ússzunk még egyet, aztán tegyük el magunkat holnapra. Úgy érzem hosszú lesz még ez a hét.

9. fejezet

Kész az új rész. Ezt úgy írom mindig, mintha nem látnátok, de valamivel még is csak be kell vezetni :D Úgyhogy remélem ez is tetszeni fog mindenkinek. Kicsit lapos lett, de igyekeztem vele:)
Jó olvasást <3

Lucy mikor reggel felkelt reménykedett benne, hogy az egész tegnapi nap csak egy álom volt, és minden úgy lesz, ahogy eddig volt. De nem. Sőt, mint kinyitotta a szemét anyja rontott be az ajtaján, és rángatta le a nappaliba. „Kómásan az embernek pont annyi energiája van, hogy levágtázzon a lépcsőn. Köszi anya” – gondolta magában lefelé menet. A szobában apja is ott állt idegesen, és szinte hallani lehetett, ahogyan kattognak az agyában a kerekek a megfelelő szavakat keresve lánya leordítására. Lucy megállt szüleivel szembe, és ijedten figyelte a két irányból áradó lesújtó tekinteteket.
- Mondd meg kisasszony, még is hol a fészkes fenében voltál? – kezdte anyja magyarázatot követelve.
- Moziban, aztán elmentünk plázázni, és elhúzódott az idő.
- Egészen hajnalig?? – kérdezte apja – kislányom, rendben van, hogy nyári szünetben többet engedünk, mint mikor iskola idő van, de azért átléptél egy határt. Legalább telefonálhattál volna. Nem tudtuk, mi bajod lehet. Szétaggódtuk magunkat.
- Az nem kifejezés. És én se hiszem el, hogy ennyi ideig a plázában voltatok. Legalább mondanád az igazat.
- Sajnálom oké? – nézett rájuk Lucy – de már nem vagyok kislány. Ha nagyon tudni akarjátok egy ismerősünknek segítettünk, mert kórházba került. Nem követtünk el bűntényt, nem csináltunk semmi rosszat, úgyhogy megnyugodhattok.
- Azért nem kell felemelni a hangod velünk szemben. Nagyon jól tudod, hogy mi csak aggódtunk érted – mondta anyja, majd férjére nézett – mellesleg apáddal megbeszéltük ezt, és úgy döntöttünk, hogy most hétvégén nem mész sehova, hanem itthon leszel a családdal. Csak hogy tudd, mi vagyunk életed fő része, nem a barátok.
- Ne már, ez igazságtalan. Pontosan ezért vagyok inkább Emma-ékkal. Mert ők megértenek engem, nem úgy, mint ti. Muszáj mindig mindent elrontanotok? – fakadt ki magából Lucy, majd elindult a lépcső felé, aztán visszafordult – és ahelyett, hogy engem piszkáltok folyton, inkább foglalkozzatok a másik gyereketekkel, aki 15 éves létére úgy viselkedik, mint egy ovodás.
Azzal fogta magát, felviharzott a szobájába, és becsapta maga mögött az ajtót. Felöltözött, összefogta a haját és leült az ágyára. 5 perccel később újabb veszekedés hallatszott lentről, de most szülei közt. Még csak ki se kellett mennie a szobából, hogy tisztán halljon mindent.
- James, ez is a te hibád. Túl sokat engedtél a gyereknek. Mindig a bezárkózol a szobádba dolgozni, és nem érdekel, mi van velük. Sose figyelsz rájuk, és nézd meg mi lesz a vége. Teljesen el fognak távolodni. Lucy legalább eddig a pillanatig még szóba állt velünk. De Tony külön eset. Neked kéne vele beszélned, mint férfi a férfival, de nem, te csak a munkádnak élsz. Viszont akkor nem értem miért is vettél el.
- Ugyan Carol, össze-vissza hadoválsz. Én vagyok beletemetkezve a munkába, akkor veled mi a helyzet? Ugyan úgy hibás vagy mindenben, csak jó érzés másra kenned. Mintha több időt lennél a gyerekekkel. Csörög a telefon, és már rohansz is.
- Mert életek forognak kockán. Nem fogom végignézni, ahogy a családtagok sírnak mikor elvesztették szeretteiket azért, mert nem értem oda időben. Viszont te néha kibújhatnál a rengeteg papír mögül, és beszélhetnél a fiaddal!
- Megint ugyan az a régi lemez. Miért kéne nekem beszélni vele? Amúgy meg nehogy azt hidd, hogy nem próbáltam már, mert igen. Csak mikor elérek oda, elküld. Szóval nem erőltetem.
- Na, itt a lényeg. Annyiban hagyod az egészet, és inkább eltűröd, hogy a gyerekeink elkanászosodnak.

Lucy nem bírta tovább hallgatni ezt az egészet, inkább fogta a telefonját, lement, és a bejárat ajtó felé vette az irányt.
- Hova mész? Azt mondtuk, itthon maradsz, úgyhogy fordulj szépen vissza, amíg szépen kérem – nézett rá anyja idegesen.
- Nem fogok itthon maradni, és végighallgatni, ahogy rólunk veszekedtek. Elmegyek, és ne állítsatok meg ebben. Ja, és ha Tony-val beszélni szeretnétek, most tegyétek. De ne úgy, ahogy az előbb anya „szépen” kért, mert előre szólok: nem fogtok előre haladni.
Otthagyta szüleit, és elindult az utcán lefelé Emma-ék felé. Útközben felhívta, hogy átmegy hozzájuk, és elmeséli milyen borzalmas reggelben volt része.

Em nem hitt a fülének, mikor barátnője befejezte a mesélést. Tátva maradt a szája, és csak egy „azt a mindenit” jött ki rajta. Nem nagyon értették, hogy ennek még is mi értelme van, hiszen így a szülők csak még jobban magukra haragítják a gyereket. Magyarán ugyan ott tartanak, ahol a part szakad. Vagy valami ilyesmi.
A két lány megbeszélte az előző este történteket is, majd eldöntötték, hogy ebéd után elmennek meglátogatni John-t, és beszélnek Alex-szel a továbbiakról.

…

A kórházba érve megkérdezték az egyik nővért, hol találják John Picket-et, aztán felmentek a másodikra. A folyosón Alex-be botlottak, aki az egész éjszakát ott töltötte, és épp egy forró kávéval a kezében igyekezett vissza a kórterembe, mikor észrevette a lányokat.
- Micsoda kellemes meglepetés – mosolygott rájuk – gyertek be John-hoz. Még alszik, de jobb szeretnék mindig mellette lenni.
Bent leültek egy-egy székre, majd Emma kérdezősködni kezdett:
- Egész este itt voltál? És volt valami? Tudunk még segíteni valamiben?
- Lassan csajszi, levegőt is vegyél. Amúgy itt voltam, mondtam az orvosnak, hogy szeretnék maradni, és megengedte. Nem történt semmi, de fel fog épülni, viszont mondta Dr. Howard, hogy csak holnap engedi ki. És már nagyon sokat segítettetek. Biztos hálás lesz érte.
- Elvégre barátok vagyunk ugye Lucy?
- Ja, persze. Semmiség volt.
- Még mindig nem bírsz minket, megértem – nézett rá Alex – de kérhetek valamit? Szeretnék Emma-val négyszemközt beszélni. Itt maradnál tesómmal addig?
- El se fogok mozdulni – ígérte meg.
Alex és Em kimentek, majd Lucy fogott egy újságot, és olvasgatni kezdett. „Vajon mi az, amiről nem tudhatok, és ketten beszélik meg? Elvégre úgy is megtudom majd, mert Emma mindent elmesél, de akkor se értem miért kellett ezt. És miért én maradtam itt John-nal? Meg mi ez a barátok vagyunk dolog? Oké, Alex tényleg jófej meg minden, de ettől még hadilábon állok velük”. Gondolatmenetét egy szuszogó hang állította meg. Kinézett az újság fölül, és látta, hogy John keze mozogni kezd, majd a szeme is lassan kinyílik. Nem tudta mit csináljon, szóljon valakinek, vagy maradjon. Mire eldöntötte volna, John beszélni kezdett hozzá.
- Szia. Te hogy kerülsz ide? És mi történt?
- A buliban túlságosan is sok cuccot nyomtak az italodba, így ide kerültél. Én pedig segítettem megtalálni azt a piros ruhás lányt, aki ezt tette veled.
- Jenny? – nézett csodálkozva – elkaptátok?
- Igen, úgy 12 órája az örsön van. Most már csak abban reménykedtünk, hogy felébredsz, de mondták az orvosok, hogy jobban leszel, így holnap reggel kiengednek.
- Alex is itt van? És anya?
- A testvéred kint beszélget Emma-val, és mielőtt megkérdeznéd igen, ő is itt van. Vele, meg egyik haverunkkal együtt kaptuk el a csajod. Anyud viszont semmiről sem tud, de elvileg így a jó. Szóval kitaláltuk, hogy a csónakházban lesztek még 2 napig, csak hogy tuti ziher jobban legyél.
- Hu, jó sok minden történt. Akkor ha nem tévedek, tartozok egy hatalmas köszönettel. Mindenkinek, aki velem volt, vagy segített. Ja, és Jen nem a csajom – kacsintott.
- Mintha érdekelne – forgatta Lucy a szemét – nézd, jön öcséd.
Alex mikor meglátta, hogy John felkelt egyből odarohant az ágyhoz, megölelte és nagyon örültek egymásnak. Emma-ék csak mosolyogtak, majd megbeszélték a másnapot. A lányok felajánlották, hogy feláldozzák estéjüket, és kicsit rendet raknak a csónakházban, és visznek valami matracot, hogy tudjanak hol aludni. A tanácskozás befejeztével el is indultak haza. Hagyták, hogy a testvérek megbeszéljenek mindent, és elköszöntek.

Emma-éknál Lucy kérdezősködni kezdett arról, hogy mi volt Alex-el.
- Még egyszer megköszönte a segítséget – válaszolta Em – és mondta, hogy ez nagyon rendes tőlünk.
- De ehhez miért kellett kimennetek?
- Mert nem ennyi az egész. Mondta még, hogy már akkor is aranyosnak tartott mikor strandon voltunk, és csak megtetőzte az egészet, hogy hazavihetett. Meg örült, hogy tudja számíthat ránk bármikor. És…

- És??
- Kérdezte egyik nap, mikor már John jobban lesz, nem mennék-e el vele valahova. Szóval szerdán találkozunk.
- Milyen romantikus, egy kórház folyosóján randit kérni egy lánytól. De amúgy örülök neked – mosolygott Lucy, és megölelte barátnőjét, majd elindultak a tóhoz.
Légy boldog és mosolyogj, végül is minden jó, ha a vége jó. De teljesen biztos vagyok benne, hogy ott még közel sem tartunk. 

8 fejezet

Ahogy ígértem, siettem a résszel, és már meg is hoztam. Remélem, hogy ez is elnyeri a tetszéseteket majd :)
Jó olvasást! <3

Útjuk egy kisebb környékre vezetett, a városközponttól távol. Csendes hely volt. Igaz, már éjfél is elmúlt, de máshol ilyenkor még nagy a hangzavar.

- Alex azt mondta, a közelben van a hotel – mondta Lucy, majd kicsit felemelte a hangját. – nekem a közel max. 10 perc nem fél óra. Most komolyan, az se biztos, hogy itt van.
- Lucy, nyugodj már meg – szólt Dav – rohadt sötét van, a benzin is fogy megint, és amúgy is örülj, hogy nem neked kell vezetned. Szóval nincs okod fennakadni.
- De igen is van. Messze vagyunk, hajnali fél 1 is elmúlt már. Már javában otthon kéne aludnunk. De nem, nekünk okvetlenül nyomozgatnunk kell egy olyan ügyben, amihez rohadtul de semmi közünk nincsen.
- Ha akarod, ki is szállhatsz. Gyalog kb. úgy 1-2 hét, és otthon leszel. Ha szerencséd lesz, valaki felvesz.

- Srácok! – ordított egyet Em – muszáj ezt itt csinálnotok? Amúgy is én mentem bele, hogy segítünk. És fogunk is.
- Emma, egy lélek sincs itt. Csak egy macskát láttunk, de azt is már vagy negyed órája. Nem halaszthatjuk el reggelig?
- Na jó Lucy, most fejezd be. Én már vissza nem fordulok!
- Nem is kell. Nézzétek! – mutatott Em a távolba – ott a hotel. A felirat ugyan az, mint ami a papíron van.
- Végre, már ideje volt. Remélem van parkoló.
Sokáig tartott, de megérkeztek. Szépen fel volt újítva a terület. A szél enyhén fújt, de még így is kellemes idő volt. Kiszálltak az autóból Dav-et kivéve, aki inkább benne maradt, és megvárta, amíg a lányok feltalálják magukat. Lucy körülnézett, majd a bejárathoz ment, és benyitott. Az előtérben mozgásérzékelő lámpák voltak, azt ajtón pedig egy csengő lógott. Körbenéztek, de senki nem volt bent. Minden csöndes, csak az alvók szuszogása hallatszott az ajtókon belül. Majd hirtelen egy férfihang szólalt meg a pult mögül.
- Segíthetek valamiben hölgyeim?
- Jó estét! – ment közelebb Emma – Igen, kérdezni szeretnénk. Olyan 11 óra után nem jött vissza egy nő ide? Tudtunk szerint itt szállt meg, de telefonon nem érjük el, viszont meg kell találnunk.
- Tulajdonképpen de.
- Meg tudná mondani melyik a szobája?
- Sajnálom, de már nincs itt. Mikor megérkezett rögtön felrohant, összepakolt és taxival elment.
- Oh, a rohadék – mondta Lucy halkan, majd a férfihez fordult – Akkor legalább a nevét meg tudná mondani?
- Egy pillanat és megnézem…Jennifer Moore.

- Köszönjük – szólt Emma – legalább már a nevét tudjuk.
- Nem mondott semmit önnek, hogy hova megy, vagy bármi? – kérdezte Lucy.
- Ilyeneket nem kötnek az orrunkra a vendégek. De mikor bepakoltam a taxiba a csomagjait, hallottam, hogy a sofőrnek a központot említi és az Empire Street-et. Esetleg próbálják meg ott. Ha segít valamit, akkor vörös mini ruhában volt.
- Nagyon szépen köszönjük, sokat segített – hálálkodott Lucy – Viszlát.
- Viszlát, sok szerencsét.
A lányok kirohantak az ajtón, és a kocsihoz siettek. Elmesélték Dav-nek, hogy mit tudtak meg, majd a technológiának köszönhetően telefonnal behatárolták a helyet, ahova menniük kell, és elindultak. Inkább bele se mertek gondolni, hogy otthon mit fognak kapni ezért a „kis kiruccanás”-ért, szóval csak mentek, és reménykedtek, hogy minél hamarabb véget fog érni az este.

…

Több, mint fél óra múlva megérkeztek ahhoz a nagyobb utca szakaszhoz, amit a férfi említett a hotelben. Itt már volt élet, az emberek fel alá járkáltak. Tettek egy kört, csak hogy szemügyre vegyék a helyet, mikor Emma észrevett egy – a leírásoknak megfelelő – nőt bemenni az egyik épületbe.
- Ő lesz az – mondta – gyerek Lucy, menjünk utána. Dav, hívd fel Alex-et, hogy megvan a csaj.
Azzal a két lány elindult, hogy még időben el tudják kapni a nőt. Egy férfival beszélgetett éppen, mikor beléptek az ajtón, majd elköszönt, és elindult a lift felé. A lányok is odarohantak, és mind 3-an beszálltak. Hirtelen nem tudták mihez kezdjenek, de mivel Alex ilyen hamar nem fog ideérni kénytelenek lesznek befejezni az akciót. Így hát Lucy megszólította.
- Elnézést hölgyem. Lehetséges, hogy ma láttam az egyik szórakozóhelyen?
- Szerintem összetévesztesz valakivel kislány.
- Ez most fájt, nem igazán vagyok már „kislány”. Ami azt illeti, úgy hallottam szereti a magán vállalkozásokat.
- Hogy érted ezt? – nézett a nő furcsán.
- Pontosan úgy. Jenny ugye? Lucy Cross vagyok, ő a barátnőm Emma, és szükségünk lenne némi, hogy is mondjam löketre.
- Rendben. Gyertek a szobámba, de egy mukkanás nélkül.
Jenny előre ment, Em pedig barátnőjéhez fordult halkan.
- Mit művelsz? Azt hittem meg akarjuk állítani.
- Meg is fogjuk, nyugi. Amíg elterelem a figyelmét, addig te hívd fel a rendőrséget. A többi jön majd magától.
Emma hallgatott a szóra, és mikor a szobába értek kikéredzkedett a mosdóba, ahol telefonált egyet. Addig Lucy-nak semmi más dolga nem volt, mint húzni az időt, és elbeszélgetni a nővel. 20 perc múlva kopogtattak az ajtón, és Jenny-t elfogták illegális szerek fogyasztása és árusítása miatt.
- Aljas kis dögök – kiáltotta a lányokra nézve – tudhattam volna, hogy nem stimmel valami.
- Bocsi, de csak egy barátunkon segítettünk – mondta Lucy mosolyogva – és a rendőrség dolgát is megkönnyítettük.
Nagy moraj lett az épületben, mindenki kijött a zajra. Ijedten és feszülten figyelték, ahogy kikísérik a nőt az épületből, és elviszik. A rendőrség megköszönte Emma-nak és Lucy-nak a vakmerőséget, és a segítséget. Végül mindenki elszállingózott onnan, a lányok pedig megkeresték Dav-et a tömegben, aki szintén gratulált nekik.
- Lucy-nak jár minden. Ha ő nem lett volna, szerintem már rég elvesztettük volna.
- Ugyan már, jó buli volt így a végére – nevetett.
- A lényeg, hogy elkapták. Viszont mielőtt hazamennénk, még egy helyet útba kell ejtenünk.
Ez a hely pedig a kórház. John még mindig kómában volt, de az orvosok szerint fel fog ébredni, és ha minden jól megy, következő nap ki is engedik.
- Gyerekek, tényleg nagyon szépen köszönöm, amit tettetek ma. Lucy, főleg neked. Tudom, miként vélekedsz rólunk, ezért baromi jól esik ez az egész.
- Semmiség – mondta Lucy – bár a véleményem nem változott, attól még jó este volt.
- Igen. És szívesen segítettünk – mondta Emma is.
- Valahogy mindenképpen meghálálom nektek – mosolygott Alex, majd Dav felé fordult – kezdve azzal, hogy kifizetem a benzint. Ennyivel minimum tartozok.
- Rendes tőled haver. A bátyádnak pedig jobbulást.
- Átadom. De biztos rögtön jobban lesz, ha megtudja mit tettetek érte. Egy dolgot még szeretnék kérni.
- Na, mondjad – szólt Lucy.
- Mikor kiengedik John-t még nem vihetem haza, szóval kéne egy hely ahova mehetünk vagy 2 napig.
- Mondanám, hogy hozzánk, de anyumék tuti rákérdeznének mi történt, stb. – mondta Em.
- Én meg holnap utazok a nagymamámhoz – fordult felé Dav – de ott van a csónakház. Oda simán mehettek.
- Tényleg – nézett rá Lucy – És nincs is messze. Szerintem az a legjobb hely.
- David, ez jó ötlet – mondta Alex – köszi még egyszer mindenkinek. De nem húzom tovább az időtöket, biztos nagyon fáradtak vagytok. Majd beszélünk.
- Rendben. Szólj, ha szükség van ránk – mosolygott rá Emma, majd megölelte.
Lucy is elköszönt, David-del lekezeltek, majd indultak vissza Beverly Hills-be.
 Habár „pár” órás késéssel is, de épségben értek haza mind a hárman, és felkészültek a reggeli magyarázkodásokra a szülők számára. Lucy csendben felosont a szobájába, becsukta az ajtót, átöltözött, és befeküdt az ágyba. Nem gondolta volna, hogy bármikor is ilyen kalandban lesz része, de nem bánta meg, és mosollyal az arcán aludt el. Végül is minden jó, ha a vége jó. Sose tudni mit tartogat a holnap, de éppen ezért érdemes felkelni nap mint nap.